Átlagosan heti három influenzás beteg érkezik a gyöngyösi háziorvosi rendelőkbe, ám járványról még nem beszélhetünk, és az is elképzelhető, hogy nem is lesz. – ezt mondja Dr. Rechtorisz László. A háziorvos tavaly november óta több mint 400 beteget oltott be influenza ellen, január 21-én és 22-én pedig nála is kérhető a koronavírus elleni védőoltás.
500 ilyen ampulla érkezett tavaly november elején Dr. Rechtorisz László rendelőjébe, influenza elleni oltóanyag van benne, több mint négyszázat pedig már el is oltott a háziorvos. Bár jelenleg nincs influenzajárvány, a szakember azt mutatja, hogy a hetente érkező betegek közül hánynak voltak hasonló tünetei.
– Influenzaszerű tünetek, két-három hete kezdtek el jelentkezni, nem könnyű elkülöníteni a covid tünetektől, de a torokba betekintve vannak különbségek, egy influenzás betegnek másabb karakterű a torok nyálkahártyája, szaglás és ízlelési zavar ott nem jelentkezik, de szintén vannak ízületi fájdalmak, hőemelkedés, két-három naponta előfordul influenzás beteg. – mondta Dr. Rechtorisz László háziorvos.
Leginkább a fiatalabb korosztályból kerülnek ki a betegek- tette hozzá a háziorvos. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint az eddig rendelkezésre álló 1,3 millió adag oltóanyag közel felét használták fel január 3-ig, mindenki számára ingyenes a védőoltás. Dr. Rechtorisz László szerint, ha nem enyhülnek a korlátozások, van rá esély, hogy idén sem robban be nagyobb járvány.
Bár egy ideje csak a kórházakban lehet kérni a koronavírus elleni védőoltást, ebben a rendelőben január 21-én délután és 22-én délelőtt oltanak. De nem csak itt, hanem az összes gyöngyösi rendelőben lesznek akciónapok januárban, amelyre előre kell időpontot egyeztetni. Bár jelenleg is sok, regisztráció nélküli napot hirdettek a kórházak, mégis sokan jelentkeznek. – mondja a háziorvos.
– Nagyon nagy az érdeklődés, mostanáig közel 90 beteg jelentkezett, a mi körzetünkben majd Pfizer és Janssen oltást lehet igényelni. – mondta az orvos.
Dr. Rechtorisz László hetente átlagosan 500 beteget lát el, többségük személyesen érkezik a rendelőbe, de országos szinten elmondható, hogy túlterheltek a háziorvosok. Az Emberi Erőforrások minisztere legutóbbi levelében arra kérte őket, hogy mihamarabb és kötelezően hívják vissza azokat a betegeket, akik keresték a rendelőt.
– Ennek mindig igyekeztünk eleget tenni, mert a munkánk során, amikor a beteget vizsgáljuk, akkor is igyekszünk felvenni a telefont, de azt jó ötletnek találjuk, hogy a beteg üzenetrögzítőre, vagy sms-ben jelez, és akkor is igyekszünk visszahívni. – mondta Dr. Rechtorisz László.
Továbbra is arra kérik a betegeket, hogy aki a koronavírus fertőzés tüneteit érzékeli magán, ne menjen a rendelőbe, hanem telefonon keresse fel az orvosát.