Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nyílt nap és diplomaosztó

Nyílt nap és diplomaosztó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Új szakkal bővül a Gyöngyösi Károly Róbert Campus képzési palettája –mondta a felsőoktatási intézmény főigazgatója, az általuk szervezett nyílt napon. Bujdosó Zoltán hozzátette, hogy a továbbtanulás iránt érdeklődők, információkat kaptak a választható szakokról és a felvételi eljárásról. A nyílt nap után kezdődött a diploma- és oklevélátadó. A téli időszakban több mint száz hallgató fejezte be sikeresen a tanulmányait a Gyöngyösi Campuson.

A felvételi eljárásról és a választható szakokról is hallhattak információkat azok, akik ellátogattak a Gyöngyösi Károly Róbert Campusra. A meglévő szakok mellett, egy új képzés is megjelent a képzési lehetőségek között – tudtuk meg az intézmény főigazgatójától.

– A decemberi felvételi tájékoztatóban megjelentekhez képest van egy örömteli változás, mégpedig, hogy a vezetés-szervezés szakot is hirdetjük most már a Campusunkon, tehát erre is lehet jelentkezni – mondta el dr. Bujdosó Zoltán.

Bujdosó Zoltán hozzátette, hogy a megszokott képzések mellett a közkedvelt szakok továbbra is elérhetőek lesznek az intézmény képzési palettáján.

– A gyógy- és fűszernövények idén is, bízzunk benne, hogy a szőlész-borász is megőrzi a népszerűségét. Nagyon szurkolunk most a gazdálkodás menedzsment, illetve a kereskedelem-marketing szaknak. Tavaly ezek is nagyon jók voltak. A mezőgazdasági mérnök és a vidékfejlesztési agrármérnök, illetve a turizmus-vendéglátás mindig szokta hozni a számokat – sorolta.

A nyílt nap programjai után végzős hallgatók gyűltek össze a Campuson, azért hogy átvegyék az alap- vagy mesterszakos diplomájukat, illetve felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevelüket. A több mint száz, tanulmányait befejező diák közül harmincnégyen jöttek el személyesen az átadó ünnepségre. Bujdosó Zoltán a diplomák és az oklevelek mellett, többek között átadta a Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjait, valamint az intézmény dolgozói közül többen jubileumi díjakat és további elismeréseket vehettek át.


Az Aktuális napi hírei (2022-02-07 )

Tovább az archívumra