A Munka Törvénykönyve is számos alapvető pontjában változik meg jövőre.

Az étkezési juttatás összegében csökken, formájában pedig jelentősen átalakul.
A SzÉP Kártya, vagyis a Széchenyi Pihenő Kártya váltja fel az üdülési csekk eddigi formáját.
A tervek szerint 3 alszámlája lesz a SzÉP kártyának: egyrészt a Szálláshely számla évi 225e Ft-ig; Szabadidő számla évi maximum 75e Ft-ig; és a Vendéglátás számla, mely az eddigi melegétkezési utalványoknak feleltethető meg, évi 150e Ft-ban maximálva azt. Létrejön az Erzsébet utalvány is, ami leginkább a hidegétkeztetési juttatás 2012-es megfelelője.
A kormány elfogadta ugyan az új Munka Törvénykönyv tervezetét, így az Országgyűlés már térgyalta, de a sok módosító javaslat és a további tiltakozó beadványok miatt elhalasztotta annak hatályba léptetését, várhatóan 2012. július 1-ig. Annyi már most is látszik azonban, hogy több kötelessége és valamivel kevesebb joga lesz a munkavállalóknak.
Berzsényi Gergely