Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Egyházi kezdeményezésre, a tavalyi sikereket látva ismét megrendezték Abasáron a borárverést.

Egyházi kezdeményezésre, a tavalyi sikereket látva ismét megrendezték Abasáron a borárverést.

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Idén az eseményt egy olaszrizlingről szóló előadással kapcsolták össze. A borárverésből befolyt összegből a templomot újítják fel.

Második alkalommal rendezték meg egyházi kezdeményezésre a jótékonysági borárverést Abasáron. A tavalyi árverés bevételéből a rászorulókat segítették, idén pedig a templomot szeretnék majd felújítani.

Az összegyűjtött több mint 500 ezer forint adományhoz nem csak a felkeresett borászok, hanem a helyi lakosok is hozzájárultak.

A borárverést megelőzően a témához kapcsolódóan szakmai előadáson vehettek részt a helyi lakosok, mely egy pályázat segítségével valósulhatott meg.

Kerényi Zoltán az olaszrizling múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott előadást. Témájának alapját a hely diktálta, hisz az Abasári olaszrizling még mindig jól csengő név. Elmondása szerint a múltban felfuttatott szőlőfajta volt, manapság azonban háttérbe szorult. Ez a szőlőfajta mindenütt megterem és érdemes volna újra felfedezni.

A borárverésen az előadó egyik borát is elárverezték. A tervek szerint jövőre is megrendezik majd az árverést, és ha nem sikerül megnyeri a pályázatot újra, akkor saját erőből valósítják majd meg a rendezvényeket.

Szőlősi Szabina


Az Aktuális napi hírei (2011-12-12 )

Tovább az archívumra