Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Új időszámítás kezdődött a Gyöngyös-TISZK életében

Új időszámítás kezdődött a Gyöngyös-TISZK életében

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az európai uniós támogatású projekt lezárultával is fenn kell tartani a projekt eredményeit, most már azonban támogatás nélkül.

A Vak Bottyán János és a József Attila Szakközépiskolát is tömörítő Gyöngyös-TISZK 2009-es alapításától tavaly decemberig folytatta azt az európai uniós finanszírozású projektet, amelynek keretében a szakképzési rendszer átalakítását vállalta a szervezet. Ugyanakkor ez a pályázat volt hivatott – csakúgy mint más TISZK-ek esetében – a működés költségeit is fedezni. Januártól azonban az úgynevezett fenntartási időszakban már pályázati támogatás nélkül kell ugyanezeket a feladatokat ellátnia a szakképző központnak.

Ezek mellett most a Gyöngyös-TISZK szakemberei azon dolgoznak, hogy az intézmények megfeleljenek az új szakképzési és köznevelési törvénynek. A finanszírozást pedig újabb pályázatok útján kívánják megoldani, illetve a most januárban indított képzések bevételeiből.

Azt egyébként, hogy a szakképzési intézmények mindegyike TISZK-ekbe tagozódjon, törvény írja elő, az azonban, hogy a megváltozott szakképzési környezetben milyen szerep jut majd a szakképző központoknak, egyelőre nem tudni biztosan.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2012-01-16 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A játékmackó
09:07
Vidróczki gála 2019 - Kiskacus Néptáncegyüttes - Ecséd - Szeretünk, Bököny!
09:16
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Márkus Liza és Gonda László koncertje
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - India 1. rész
11:10
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A Platán úti óvónénik bábjátéka - A házikó
18:09
Világörökség - Parádsasvár 
18:16
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:05
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:10
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság