Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Három ember életét követelte ma reggel egy súlyos közlekedési baleset Visonta határában a 3-as úton

Három ember életét követelte ma reggel egy súlyos közlekedési baleset Visonta határában a 3-as úton

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egy betegszállító borult fel, tele olyan utasokkal, akiket kórházi vizsgálatra vagy kezelésre vittek volna. A sofőrt és a negyedik utast súlyos sérülésekkel ápolják.

Szétszóródott tárgyak Visontánál. Itt borult fel öt emberrel a betegszállító ma reggel hat óra körül, miután eddig ismeretlen okból leszaladt az útról az árokba.

Két gyöngyösi és egy abasári utas halt meg a balesetben. A két sérült állapotáról a hatvani kórház adott tájékoztatást.

A sofőrön kívül egy női utas fekszik még a hatvani kórházban. Bordatörésekkel ápolják, de a főorvos az ő állapotát is kielégítőnek nevezte. A betegszállító épp a hatvani kórházba tartott Gyöngyösről, csak még be kellett mennie egy faluba egy további betegért, ezért tartott Eger felé.

Reggel hattól fél tizenegyig teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök. Az Aktuális a baleset okairól úgy értesült, hogy a kisbusz egy lerobbant autót próbált meg kikerülni, amelyet az úton előtte toltak. A rendőrség ezt az információt egyelőre nem erősítette meg. Többet akkor lehet majd tudni a körülményekről, ha sikerül kihallgatni a sofőrt. A rendőrség a kisbusz műszaki állapotát is vizsgálja.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2012-03-30 )

Tovább az archívumra