Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskola

Idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskola

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az intézmény egész éves programsorozata egy fotó és gobelin kiállítással vette kezdetét.

Április végéig látogatható az Egressy Béni Általános Iskolában az intézmény egykori pedagógusának fotó- és gobelin kiállítása. Ezzel a tárlattal egyúttal kezdetét is vette az iskola fennállásának 45. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat. A tanév hátralevő részében minden hónapra jut majd program.

Király Erzsébet, a kiállított fotók és gobelinek készítője 10 évvel ezelőtt egy hónapot töltött görög szigeteken. Az ekkor készült képek alkotják a tárlat jelentős részét. A fotós azóta többször is járt Görögországban.

Madeirára is eljutott már Király Márta. Az itt szerzett élményeit is fotókon és gobelinen örökítette meg.

Király Márta mindenhova eljutott már, ahova szeretett volna. Járt Kínában, Madeirán és megismerkedett a görög szigeteken élők mindennapjaival is. Elmondta, a következő években szeretné folytatni a szigetek bebarangolását.

Nagy Réka


Az Aktuális napi hírei (2012-03-30 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. 5. rész
14:58
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Megyek az úton
15:03
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. 6. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:51
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
16:06
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:35
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:14
Gasztronómia a Mátrában - kisfilm
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:41
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:07
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság