Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A rendezvényen helyi szervezetek műsorral várták a jótékonykodókat.
Édesanyját és édesapját is elveszítette 2 év leforgása alatt a jászárokszállási Farkas Regina, András és Alex. A 3 gyermeket nagynénjük, Morvai Lászlóné vette gyámság alá, aki mindenben igyekszik támogatni a gyerekeket, ám saját anyagi nehézségeik miatt a lehetőségeik igencsak korlátozottak. Bár a gyerekek megörökölték szüleik egykori házát, jelenleg nagyszüleiknél élnek nyolcan, 55 m2-en. A jótékonysági rendezvényen befolyt összegből is a ház rendbehozatalát szeretnék elkezdeni.
Az esemény fővédnöke Drapos Béláné alpolgármester volt, aki nem csak a rendezvény megszervezésében segédkezett, hanem tanácsaival is támogatja a családot.
A jótékonysági hangverseny keretein belül megnyitották Miksi István második festménykiállítását is. Bár a férfi elsősorban saját szórakoztatására fest, ezúttal áruba is bocsátotta képeit. Így szeretett volna csatlakozni az eseményen jótékonykodó jászárokszállásiak táborához.
Nagy Réka