Farkas András a Magnetec Ungarn Kft. felügyelő bizottságának elnöke és Valaska József a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke, az Év Vállalkozója díjazottjai. A kitüntetettek a rangos elismerést a hétvégén, Budapesten vehették át Demján Sándortól, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnökétől.

Ma már egy 4 cégből álló vállalategyüttes vezetője, ahol közel 300 dolgozót foglalkoztatnak. AZ ő nevéhez fűződik az első magyarországi vámszabad területi társaság létrehozása 1989-ben. Több évtizedes tevékenységéért a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete javasolta az Év Vállalkozója Díjra.
Ugyancsak az Év Vállalkozója lett Valaska József a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke, aki 20 éve áll a cég élén.
-Ez a díj nem egyedül nekem szól, nem egyedül az én érdemem, hanem annak a csapatnak aki itt áll mögöttem. Annak a 2500 embernek, aki naggyá tette ezt a céget, és naggyá tett vele együtt engem is – fogalmazott a díj kapcsán Valaska József.
Valaska József több mint 40 éve dolgozik a visontai erőműben, 1992 óta a vállalat első embere.