Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Áprilistól él az új, szigorúbb bérlakás-rendelet

Áprilistól él az új, szigorúbb bérlakás-rendelet

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A mostani lakóknak is újra kell pályázniuk a bérlakásokra Gyöngyösön. Az új lakásrendelet április elsején lép hatályba. Azok, akiknek tartozásuk van, nem biztos, hogy maradhatnak az ingatlanban. A nem fizetőket két hónap után kilakoltatják.

A gyöngyösi képviselő-testület két héttel ezelőtt fogadta el a város új bérlakásrendeletét. Az új szabályozás egyik legfontosabb újdonsága az lesz, hogy az ingatlanokhoz ezentúl csak pályázat útján lehet hozzájutni. A várólistán most is több mint ötszázan vannak.

Bozsik István alpolgármester azt mondja: az első pályázati körben mindenki részt vesz majd, így azok is, akik jelenleg a bérlakásokban laknak. Így azokkal, akik tartoznak, vagy nem az elvárható életvitelt folytatják, könnyen lehet, hogy nem hosszabbít majd szerződést az önkormányzat

Az új pályázóknál a legfontosabb szempont a fizetőképesség lesz. Előnyt pedig az jelent majd, ha a lakbér mellett lakás-előtakarékosságot is vállal a pályázó. Szintén fontos változás az új rendeletben, hogy a szerződéseket ezentúl közokiratba foglalják majd, így akarják elejét venni a hosszú ideig halmozódó tartozásoknak. Eddig ugyanis a kiskapukat sokan kihasználták, így az önkormányzat nem tudta behajtani kintlévőségeit a tartozóktól. Az új rendelet értelmében azokat, akik nem fizetik a lakbért, két hónap után kilakoltathatják.

Az új bérlakásrendelet megszünteti a szociális bérlakás kategóriáját, de megmarad a lehetőség arra, hogy az önkormányzat szociális alapon kedvezményt adjon. Az új szabályozás április elsején lép hatályba.


Tovább az archívumra