Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Éhségmenet: munkát, kenyeret

Éhségmenet: munkát, kenyeret

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Pénteken délután ért Gyöngyösre az éhségmenet. A szegénység és a munkanélküliség ellen demonstrálók Miskolcról indultak, és a tizenegy másik menettel együtt hétfőn, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdetére érnek a fővárosba.

Ludasról indult pénteken reggel a menet, amely Miskolcról Budapestre gyalogol, hogy felhívja a figyelmet a szegénységre és az egyre növekvő munkanélküliségre. A mintegy két tucatnyi tüntető délután ért Gyöngyösre, hogy hétfőre Hatvan, Aszód és Gödöllő érintésével a Parlament elé érjen.

A Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket elnevezésű civil szervezet által koordinált demonstráció egyik résztvevője, Tóth Imre híradónknak azt mondta: a munkanélküliség egyre nagyobb problémát jelent az Észak-magyarországi régióban és az ország déli területein.

– Magyarországon eljutottunk oda, hogy a szegényeket nem veszik emberszámba, ráadásul a közmunka sem jelent semmilyen megoldást. 2006-ban Orbán Viktor azt mondta: az embereknek joguk van elkergetni a kormányt. Mi most szeretnénk ezzel a jogunkkal élni – fejtegette Tóth Imre.

Az éhségmenet az éjszakát Gyöngyösön töltötte, szombaton folytatta útját a következő, hatvani állomásra.


Tovább az archívumra