Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ez nem mese: félmilliárdos bővítés a Detki Keksznél

Ez nem mese: félmilliárdos bővítés a Detki Keksznél

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mintegy félmilliárd forintból bővítették a Detki Keksz gyárát. Az Európai Unió által is támogatott két beruházásnak köszönhetően bővült a foglalkoztatottság, és javultak a munkakörülmények a halmajugrai üzemben.

Két nagyberuházást is lezártak az ünnepélyes átadással a Detki Keksz halmajugrai üzemében. Az egyiknek köszönhetően a raktárkapacitást bővítették, a másik eredményeként pedig új gyártóüzemet építettek – összesen mintegy 3000 négyzetméteren.

– A két, Európai Unió által is támogatott beruházás összértéke mintegy 500 millió forint, és amellett, hogy új munkahelyeket teremt, jelentősen javítja a munkakörülményeket – mondta Pavlova Olga ügyvezető igazgató.

– A munkatársaink, akik eddig nagy hőségben dolgoztak, ezentúl klimatizált gyártótérben végezhetik a munkájukat, emellett az új mártósor jelentős mértékben könnyíti meg a munkát. Az új raktárnak köszönhetően pedig jelentős megtakarítást ér el a cég, mivel nem kell többé raktárat bérelnünk – sorolta az előnyöket az igazgató.

Horváth László kormánymegbízott hangsúlyozta: az idén harmincéves Detki Kekszhez mindenkit személyes élmények kötnek, a társaság működése pedig példaként állítható valamennyi magyar cég elé, hiszen a Detki Keksz bizonyíték arra, hogy magyar tulajdonban működő cég is tud minőséget produkálni, és tud piacot teremteni. Horváth László szerint a megye gazdasági fejlődésében kiemelt szerepe van az élelmiszeriparnak, ezért is fontos a halmajugrai beruházás.

A Detki Keksz egyébként további nyertes pályázatokat is magáénak tudhat, júniusban egy vadonatúj kekszgyártó sort avatnak majd.


Tovább az archívumra