A megújuló energiát bemutató mobil állomás a Megújuló Szakképzés elnevezésű program keretében érkezett a József Attila Szakközépiskola tanműhelyébe. A cél, hogy a leendő kőművesek, lakatosok és festők is megismerjék az energiahatékony építkezés alapjait.
A szemléletváltás jegyében tartottak előadást a József Attila Szakközépiskola Tanműhelyében.
Az energiahatékony és kis környezetterhelésű technológiákat bemutató projektet a megyében elsőként a gyöngyösi szakközépiskola diákjai ismerhették meg.
A magyar-szlovák közös program százezer euróból valósulhatott meg, a kidolgozásra pedig egy évet kaptak a mérnökök.
Az eseményen a ZÉRÓ energiaházat is bemutatták. Ez, amellett, hogy olcsó és mobil, folyamatosan bővül és változik a tartalma is – hangsúlyozta Bocsó Imre nyugdíjas mérnöktanár.
A gyöngyösi intézmény mellet két egri iskola is részt vesz a programban. Ott a napkollektoros fűtéssel, illetve a szél- és napenergia segítségével történő villamosenergia-termeléssel ismerkedhetnek majd a diákok.
A projekt hosszú távú célja, hogy csökkentsék a környezetszennyezést, illetve -terhelést.