Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Demonstrált a DK

Demonstrált a DK

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A trafikügy és a földtörvény ellen demonstrált a Demokratikus Koalíció gyöngyösi szervezete a főtéren. A tiltakozók a gyöngyösi Fidesz iroda elé vonultak, hogy jelezzék: nem értenek egyet a kormány politikájával.

A Demokratikus Koalíció gyöngyösi aktivistái a fő téren gyülekeztek, hogy demonstráljanak a Fidesz legutóbb vihart kavart intézkedései ellen. Az egyik ilyen a trafikügy, a transzparensek szövegei is ennek tartanak görbe tükröt. Azt mondják, a kialakult politikai gyakorlaton mindenképpen változtatni kell.

Szűcs Erika, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja az Aktuálisnak elmondta: – Amit mindenképpen lehet és kell tenni az az, hogy a kiváltságosságot megszüntetni, hogy valódi versenyhelyzetben megnézni, hogy képes-e helytállni, hogy kizárni azt, hogy a volt trafikos az neki dolgozzon, mint egy rabszolga.

Az ellentétek szítása helyett a Demokratikus Koalíció a békés rendezésben és a nyugodt átmenetben érdekelt – hangsúlyozta Szűcs Erika, aki hozzátette: – „Nem hiszem, hogy az országnak jót tenne, ha azzal indulnánk neki a 2014 utáni időszaknak, hogy minden ami eddig történt semmis, felforgatjuk megint fenekestül az országot, és megint akkor majd jönnek a szocibarátok, akkor ez megállíthatatlan, végeláthatatlan, és ez az ország továbbra élhetetlen marad.”

Az eredetileg a fiatalok dohányzás elleni védelme érdekében alkotott Trafik-törvény a Demokratikus Koalíció szerint a kormány saját érdekeit szolgálja, ezt a pályázati eredmények kihirdetése utáni árrés emelés is mutat, mely a győzteseknek kedvez – tette hozzá a Szűcs Erika.


Tovább az archívumra