Abasár, Kerecsend, Nagyréde és Jászárokszállás csapata is színpadra lépett pénteken este a Zoltán Erika Tánciskola egész estés gáláján. A műsort vendégszereplők tették még színesebbé.
Egy nap, két gála, 220 táncos. Egész estés gálaműsorral zárta a tanévet az ECDS Tánciskola. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb koreográfiát még sehol nem láthatta a közönség.
– 48 produkcióból csak a versenyes koreográfiákat láthatták a nézők korábban is. Ez összesen 6 produkció. Január óta készülnek a gyerekek erre a gálára. Direkt nem mutatjuk meg senkinek ezeket a koreográfiákat. – mondta Tóth Krisztina ’Krinya’ tánctanár.
Az évzáró gála házigazdája a hagyományokhoz híven idén is a tánciskola alapítója és névadója, Zoltán Erika volt, aki elmondta: „Minden évben, amikor végig nézem és végig konferálom Krinya és a népes tanári kar műsorát, egyre büszkébb vagyok. Ez a legjobb mellnövelő szer a világon. Még plasztikai sebész sem kell hozzá. Az ember egyre jobban kihúzza magát a büszkeségtől.”
Gyöngyösön egyre több sport-, táncos- és városi rendezvényen lépnek színpadra az Erica C. Dance School táncosai. Tóth Krisztina azonban tovább bővítené a tánciskola repertoárját. Budapesten az utóbbi években egyre több fiú kezdett el hip-hop-ot tanulni. Krinya szeretné, ha ez a műfaj a gyöngyösi fiúk körében is egyre népszerűbbé válna a következő években.