161 millió forintot fordított a város idén közutak felújítására, járdák és parkolók építésére – mondta el Réthy Béla alpolgármester. Ha az időjárás kedvező lesz, még az ősszel végeznek a tervezett felújításokkal.
A teljes költségvetésünkben út- és járdafelújításra illetve karbantartásra közel 161 millió forintot költöttünk, illetve költünk el idén. Ebben vannak a klasszikus útkarbantartási költségeink, mellette pedig azok, amelyeket a képviselő-testület a költségvetésben nevesített döntéssel rendelt el, hogy ebben az évben el kell készíteni – mondta el az alpolgármester.
A Püspöki út rövidebb szakasza mellett jóval nagyobb felújításokat is elvégeznek a városban, amely során megújul néhány parkoló is. Ezen kívül új járdákat, csapadékelvezető rendszereket is építenek és több utcát is felújítanak.
Az alpolgármester szerint a felújításokat még idén befejezik, ehhez azonban az is szükséges, hogy az időjárás miatt ne kelljen a jövő évre halasztani a munkálatokat.