Esélyegyenlőségi programokban és számos társadalmi, gazdasági területen is együttműködési projektet indított a Norvég Alap és a TÖOSZ. A külföldi szakemberek Gyöngyösön gyűjtöttek tapasztalatokat.
Összesen tíz szervezet vesz részt abban az önkormányzati kapacitás-építési projektben, amelyet a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége koordinál. A 2016-ig tartó együttműködéstől kilenc területen várnak eredményeket a szakemberek, akik a norvég tapasztalatokra is építenének.
A norvég szakemberek a partnerségi megállapodás aláírása előtt Gyöngyösön gyűjtöttek tapasztalatokat az esélyegyenlőségi programhoz. A norvég önkormányzati szövetség munkatársa azt mondja: ebben fontos szerep hárul az önkormányzatokra.
– A norvég alap legfőbb célja, hogy társadalmi és gazdasági kiegyenlítést nyújtson az európai gazdasági térségben, ezért a mi programunk is arra fókuszál, hogy hogyan tudjuk a társadalmi kohéziót erősíteni az önkormányzatokon keresztül, hiszen az önkormányzatok a legfontosabb szereplői ennek a törekvésnek – mondta Elita Cakule, nemzetközi irodavezető.
Bozsik István alpolgármester arról beszélt: évek óta szerepelnek a határokon átívelő programban, és nagyon reméli, hogy a mostani konferencia lendületet ad törekvéseiknek.
A norvég szakemberek elismerően szóltak a gyöngyösi önkormányzat törekvéseiről, amelyekkel a leszakadó rétegek felzárkóztatását segíti, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben is értékes tapasztalatokkal gazdagodnak majd az együttműködés eredményeként.