Kodály Zoltán-népdalestet tartott Kalocsai Mária
népdalénekes a Gyöngyösi Művházban. A Zoborvidékről és Erdélyből származó
énekek és táncok mellett, palóc dudamuzsika színesítette az estet.
A vendégzenekarok és táncosok, Komáromból és Aszódról
érkeztek. Népdalestet tartott Kalocsai Mária népdalénekes, Kodály Zoltánra
emlékezve. A koncertre a zeneszerző által gyűjtött zoborvidéki mondákból, énekekből
illetve erdélyi és felvidéki dalokból készített válogatást a népdalénekes.
A műsorban felléptek a komáromi RÉV zenekar és a RÉV Néptánc
Együttes táncosai, Oláh Attila és párja, illetve az aszódi Galga Dudazenekar. A
műsor hangulatához hozzájárult a színpadi dekoráció is.
Az este közös énekléssel záródott, illetve a közönség
megkóstolhatta a nagyrédei asszonyok kemencében sütött túrós lepényét. Ez
mellett személyes jókívánságokat lehetett írni a művésznőnek egy erdélyi
guzsajas könyvbe. A népdalénekes tervei között szerepel szeptember 22-én egy
népzenei és egyben egyházi koncert, ahol nyíregyházi tárogató együttes lesz a
vendég.
Kerek Zsolt