Nyilvánosságra hozták a 2015-ös keresztféléves felvételi ponthatárait. Bár 2015-ben is emelkedett a minimum ponthatár, a keresztféléves felvételire jelentkezők jól jártak: az alap- és osztatlan szakokon maradt a 260-as minimum ponthatár, a felsőoktatási szakképzésekre pedig akár 220 ponttal is be lehetett kerülni. A Károly Róbert főiskolára jelentkezők több mint 90 %-a mesterképzésre jelentkezett.
Fontos nap volt a tegnapi sok fiatal számára, hiszen nyilvánosságra hozták a keresztféléves felvételi ponthatárait. A korábbi évekhez képest a ponthatárok hasonlóan alakultak. Mesterképzésre a maximális 100 pontból legalább 50-et kellett elérniük a felvételizőknek, alapképzésnél pedig az 500 pontból legalább 260 pontot kellett teljesíteniük. Az adatok alapján a Károly Róbert Főiskolán a mesterképzésben meghirdetett keretet be is tudják tölteni.
– Tizenhét mesterképzéses hallgatót veszünk föl három szakunkra, vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakunkon nappali és levelező képzést is tudunk indítani, illetve emellett a vállalkozásfejlesztés mesterszakot is tudjuk indítani levelezőn és nagyon büszkék vagyunk, hogy a turizmus menedzsment mesterszakunk is indul – sorolta Dr. Szegedi László oktatási rektorhelyettes.
A főiskolán két szakon, a kereskedelem és marketing, illetve a pénzügy-számvitel szakon indul keresztféléves képzés, amelyekre összesen 12 hallgatót vesznek fel.
A hallgatók arra a képzésre nyernek felvételt, amelyet elsőként jelöltek meg azon szakok közül, amelyekhez elegendő az elért pontszámuk.
Az, aki általános felvételi eljárásban szeretne jelentkezni felsőoktatási intézménybe, legkésőbb február 15-én kell leadni a jelentkezési lapot. Ehhez kapcsolódóan január 31-én felvételi tájékoztató napot tartanak a főiskolán, február 4-én pedig nyílt napra várják a leendő hallgatókat.