Tisztább város, tisztább közéleti viszonyok – e két fő érték mentén jelölte ki önkormányzati kampányát az SZDSZ. A magyar liberális párt továbbra is fontosnak tartja a kultúra ügyét, polgármesterjelöltje pedig Keresztesi József. Bár a további koalíció ellen sincs kifogásuk, még is önálló indulás mellett tette le a voksát a szabad demokraták gyöngyösi szervezete. Akik viszont rájuk adják le voksukat, azoknak jobb életminőséget, új munkahelyeket, és tisztább várost ígérnek. Az egyik legfontosabb kítűzött céljuk a nagy zsinagóga kultúrcentrummá alakítása, de ilyen egy területi szakképzési centrum Gyöngyösre hozása, és a Nyugati után egy Keleti elkerülő út megvalósítása is. Az egészségügyet tekintve pedig egy jól működő kórháznak is elkél a támogatás – mondta el dr. Fodor Gábor, a párt ügyvivője.
Dr. Kiss Nikoletta, Nagy Vilmos, Kemény Csilla, Tőkés László. Keresztesi József, Semegi Attila, Barcs Aladár, Fodor Márta, Kővári László, Juhászné Hannos Judit, Makovinyi Attila, Berki Ezsébet, Kiss Balázs, és Válik István alkotja a liberálisok listáját. A párt polgármesterjelöltje a város egyik jelenlegi alpolgármestere, Keresztesi József.
Faragó Zoltán