Idén is megrendezték Abasár községben a Katona és Bordalfesztivált. A hagyományőrző kórusok és katonazenekarok bemutatkozása mellett vásári forgataggal, nyitott pincékkel és gasztronómiai finomságokkal várták a szervezők a résztvevőket.
Az abasári Katona és Bordalfesztivál ezúttal is számos programmal várta az érdeklődőket. Idén a fő produkció a Magyar Honvédség fúvós zenekara volt, akikre nem véletlenül esett a választás, hiszen Abasár, az egykori harckocsizók egyik legfőbb településeként, komoly katonai hagyományokra tekint vissza.
– Nagyon örülünk, mi, katonák, hogy a volt katonatelepülésen ma itt ünnepelhetünk. Ez a katonáknak is egy nagy ünnepe, és hát a harckocsi ezrednek a kultúráját itt még nagyon élénken, és színvonalasan ápolják – fogalmazott Bozó Tibor dandártábornok.
A település vezetése elsősorban arra törekszik, hogy a múlt örökségét, mely szorosan köti össze a helyieket, felidézzék és életben tartsák.
– Mi próbáltuk a honvédelem napjához közelíteni ezt az eseményt, és minden évben ezen a napon ünnepeljük a 44. harckocsi ezrednek a valamikori munkáját, hiszen itt több mint két és félezer katona állomásozott a laktanyában – említette dr. Lénártné Benei Anikó polgármester.
A 24 éve bezárt laktanya hiányát próbálták meg pótolni egy új fesztivállal, amelyen a honvédség hagyományait a bordalokkal egészítették ki.
A település vezetésének kiemelt fontosságú célja az, hogy még sokáig tudják megrendezni a Katona és Bordalfesztivált, a hagyományokat pedig évtizedek múltán továbbra is ne csak ápolja, hanem gyakorolja is a helyi lakosság.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon