A jövőben akár 40 százalékkal is drágulhat a tojás. A nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást, hanem csak mélyalmosat vagy szabadtartásút. Ezzel pedig a hazai termelők szerint veszélybe sodornák a tojáságazatot. A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy átálljanak, hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka alkalmazza ezt a fajta tyúktartást.
A piacon jelenleg 35 és 50 forint között árulják a tojást, ezek a számok viszont a jövőben megváltozhatnak, és csak jóval drágábban lehet majd hozzájutni.
– Most a kiskereskedelmi láncok bejelentették, hogy 2025-től bár nem tudjuk pontosan, hogy nem akarnak ketreces tojást árulni, és emiatt ha most át kell térni a mélyalmos tartásra, az nagyon nagy kiadás lenne, és ezért növekedne a tojás ára – magyarázta Lászlóné Nagy Mariann, kistermelő.
A kiskereskedelmi láncok döntésüket azzal magyarázták, hogy a szabadtartás fenntarthatóbb, kevésbé terheli a környezetet, azonban az ágazati szereplők szerint épp ellenkezőleg – hiszen a szabadtartásos vagy mélyalmos technológiák nagyobb energiafelhasználást igényelnek, így jobban terhelik a talajt.
Lászlóné Nagy Mariann kistermelő elmondta, hogy rájuk miként hatna ez a változás.
– Valószínű, hogy fog emelkedni a tojás ára, bár nem tudom, hogy olyan drasztikusan, mert azért van egy vásárló réteg, tehát aki nem tudja megfizetni, nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a jövőben a véghezvitele, hogyan fog működni, de valószínű, hogy valamelyest fog emelkedni, ha valóban így lesz – vélekedett.
A vásárlók a döntés ellenére is meg fogják vásárolni a tojást, hiszen nélkülözhetetlen alapanyag.
– Biztos, hogy meg fogjuk venni, mindennek megy fel az ára, gondolom akkor ennek is, erre szükségünk van – szögezte le Mészáros Lajosné.
A váltás akár 40 százalékkal is megdrágítaná a tojást. A gazdák viszont nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, hiszen rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne.
tojás 05.24.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon