Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Elhunyt az egyik gyöngyösi háziorvos

Elhunyt az egyik gyöngyösi háziorvos

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Elhunyt a napokban egy gyöngyösi háziorvos. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy kimutatták szervezetében a koronavírust. A betegeket egyelőre az ügyeleten vizsgálják meg, ha szükséges, a receptfelírás és a táppénzes papírok intézése viszont továbbra is működik a rendelőben. Az önkormányzat tájékoztatása szerint napokon belül megoldódik a helyettesítés, a betegellátás folyamatos lesz.

A járvány egyre több embert érint országosan, naponta dőlnek meg a megbetegedési és halálozási rekordok. Bár csökkent a vírus miatt a személyes találkozások száma, az utóbbi időben azonban egyre nagyobb a nyomás az egészségügyi szakembereken így a háziorvosokon is. Gyöngyösön jelenleg 16 háziorvosi praxis működik, ezek mindegyike betöltött volt.

– Szeretném kifejezni a családnak, mind a saját, mind az önkormányzat nevében az őszinte részvétünket. – mondta Dr. Árvai Gergely, a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság igazgatóhelyettese.

A betegellátást viszont folyamatosan biztosítani kell – ezt mondta a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság igazgatóhelyettese. A napokban elhunyt az egyik gyöngyösi háziorvos, több forrásból is úgy értesültünk, hogy kimutatták szervezetében a koronavírust. A haláleset miatt a körzethez tartozó pácienseket a központi ügyeleten vizsgálják meg, amíg nem megoldott a helyettesítés.

– A rendelő helyiségben az asszisztensszolgálat ellátja azt a tevékenységet, ami orvosi ellátást nem igényel, így a receptek felírását, táppénzigazolást, minden más eseteket, és a későbbiekben pedig a körzet vonatkozásában a helyettes orvos kijelölése folyamatban van. – mondta Dr. Árvai Gergely.

Valamennyi körzeti orvosnak feladatellátási szerződése van az önkormányzattal. Viszont mivel magánpraxisról van szó, a jog átvételét a törvényi előírások szerint kell megoldani, ezt pedig szigorú eljárási rend szabályozza.

– A praxisjoggal rendelkező háziorvosnak saját hatáskörébe tartozik a praxisjog, itt az elidegenítésre kizárólag neki van lehetősége, így e körben ő tud róla hat hónapos időtartamban rendelkezni, hogy ki az, aki a jogutódja legyen, hogy ha fel szeretne hagyni ezzel a tevékenységgel. Pályáztatás esetére abban az esetben kerülhet sor, hogyha letelt ez az elidegenítési időtartam. – tájékoztatott az igazgatóhelyettes.

Dr. Árvai Gergely azt mondta: ebben az esetben erre nem kerül sor. Hozzátette: a helyettesítést a tervek szerint napokon belül biztosítják, erről a rendelő ajtaján tájékoztatják a pácienseket.


Tovább az archívumra