Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Diplomaosztó a Campuson

Diplomaosztó a Campuson

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Közel kétszázan fejezték be tanulmányaikat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán, közülük százhúszan vették át diplomájukat vagy oklevelüket a hétvégén. Az intézmény a járványügyi helyzet miatt úgy döntött, hogy a helyszínen csak a végzett hallgatók, fellépők és oktatók lehettek jelen. A családtagok, hozzátartozók, barátok televíziónk segítségével online kísérhették figyelemmel a diplomaátadó ünnepséget.

Életük egyik nagy fejezetét zárták le a most végzett hallgatók a Károly Róbert Campuson, ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat, oklevelüket. A végzősök között volt, aki három intézmény hallgatójaként is tanult képzése során, hiszen a campus az elmúlt években az Eszterházy Károly és a Szent István Egyetem képzőhelyeként is működött, a mostani oklevélátadót pedig már a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem részeként szervezték. Dr. Bujdosó Zoltán főigazgató kiemelte: örül, hogy még ha korlátozások mellett is, de a végzett hallgatók személyes jelenlétével tarthatták meg a rendezvényt.

– Mindenki által egy nehéz év volt, én nagyon bízom benne és úgy is készülünk, hogy a következő félévet, tanévet már jelenléti oktatással kezdjük. – mondta Dr. Bujdosó Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusának főigazgatója.

A főigazgató beszédében köszönetet mondott a hallgatóknak, oktatóknak és hozzátartozóknak, hogy mindannyian helytálltak ebben a nehéz időben, végül egy idézettel zárta ünnepi gondolatait.

– Valahányszor a nyugat országainak hegymászói az istenek trónusát támadták, vihettek magukkal megannyi bátorságot, hidegvért, tudást, fortélyt, ügyességet és erőt, mégsem kísérte volna útjukat siker, ha a Himalája lakóinak legjobbjai nem lettek volna útitársaik. Legyenek önöknek is mindig útitársaik az életben, bármely út is legyen az. Végezetül kívánom önöknek, hogy döntéseiket, cselekedeteiket végezzék erős hittel, tiszta fejjel és bátor szívvel. – mondta beszédében Dr. Bujdosó Zoltán.

Az ünnepségen a tanévben elért sikerekről is beszámoltak, valamint felsorolták a kimagasló eredményeikért ösztöndíjban részesítettek nevét is. Emellett „Hallgató a Hallgatóért” elismerést adtak át Kiszály Emesének, a közösségért végzett kiemelkedő tevékenységéért.

– Nagyon megtisztelő, hogy nekem ítélték ezt a díjat, nagyon meg vagyok hatódva és örülök, hogy itt tölthettem ezt a pár évet, úgy érzem, hogy rengeteg pozitív tapasztalattal zárhatom ezeket az éveket. – mondta Kiszály Emese.

Emellett az Odderon részecske felfedezéséért a kutatásban résztvevő kutatók vehettek át elismerést. Novák Tamás azt mondja, sokat jelent számára, hogy ezzel a kitüntetéssel is elismerték munkájukat.

– Ez egy páratlan felfedezés volt, ugyanis legjobb tudomásom szerint a CERN nagy hadronütköztetőiben eddig nem történt olyan váratlan felfedezés, mint ez a mostani. – mondta Dr. Novák Tamás, a MATE Műszaki Intézetének egyetemi docense.

A tanulók nevében Nagy Réka Emese, végzett hallgató búcsúzott.

– Confucius szerint, ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során. Én azon szerencsések közé tartozom, aki ezt 13 éve nap, mint nap megtapasztalhatja. Ezért zárásként azt szeretném kívánni magunknak, hogy mindenki találja meg számításait az életben a munka és a magánélet területén egyaránt. – mondta el beszédében Nagy Réka Emese.

A hagyományok szerint a végzett diákok átadták az iskola zászlaját az alsóbb évfolyamos hallgatóknak. Ezt követően a búcsúzó hallgatók fogadalmat tettek, majd átvették az őket megillető diplomájukat, oklevelüket.


Az Aktuális napi hírei (2021-07-05 )

Tovább az archívumra