Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Útfelújítások

Útfelújítások

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Elkezdődött a gyöngyösi önkormányzat útfelújítási projektjének a második üteme. A két ütemben zajló beruházás a város utjainak, parkolóinak korszerűsítését és felújítását eredményezi. Összesen csaknem 55 millió forintból rakják rendbe a gyöngyösi utakat, melynek munkálatai várhatóan szeptember végén befejeződnek.

Az Erzsébet királyné útja, még a felújítás előtt. És most. Ennek az útnak a burkolata is rendkívül elhasználódott, töredezett volt. Ezért volt indokolt a felújítása. Az első ütem aszfaltozási munkálatai befejeződtek, még itt a Csalogány utcai buszmegálló vár felújításra, és a műszaki átadás után befejeződik az első ütemterv – magyarázza Molnár József, főelőadó.

Ez pedig már a második ütemben dolgozó munkagép.

Itt a Felsőpatak utcánál kezdték meg a munkát, 200 méteres szakaszon kap új aszfaltburkolatot, padkát is a szintén nagyon rossz állapotban lévő utca.

Szintén most kerül sorra a Verseny utcában a szervizútnak az első része is, illetve a Kenyérgyár út egy szakasza is.

A szakember elmondta egyre több utcát szeretnének az idén még felújítani, jelenleg is zajlik közbeszerzési eljárás az újabb beruházások kiírásához.


Tovább az archívumra