Megnyitása után 8 évvel kapott nevet a városi sport- és rendezvénycsarnok. A képviselő-testület áprilisi döntése értelmében mától a sportcsarnok dr. Fejes András nevét viseli. A névadó ünnepséget a többszörös világ- és európa-bajnok parasportoló és tisztelői jelenlétében tartották meg.
Dr. Fejes András barátai, tisztelői, valamint sportvezetők és olimpiai bajnokok jelenlétében zajlott le a városi sportcsarnok névadó ünnepsége. A világ- és európa-bajnok parasportolót, Gyöngyös város első paralimpikonját, a kiváló klinikai szakpszichológust köszöntötte Hiesz György polgármester, aki hangsúlyozta: jól döntött a város azzal, hogy a 2007-ben átadott sportcsarnokot végül is nem egy szponzorról nevezte el, hanem a városbaráti kör javaslatát fogadta el.
– Egy olyan teljes életút, ami keveseknek adatott meg. És ez a név példa is a jövő generáció, a fiatalok előtt, hogy nincs lehetetlen, szabad és kell küzdeni, harcolni, és valahol erre Andrist az élet és a sport megtanította, úgyhogy nagyon jó az elnevezés – mondta a polgármester.
Hiesz György polgármester és Balázs Ernő, Gyöngyös Város Baráti Körének elnöke közösen leplezték le a sportcsarnok új feliratát, majd ugyanezt tették azzal az emléktáblával, amely a csarnok főbejárata mellett kapott helyet. A tábla nem csak Fejes András életművének állít emléket, hanem annak a kezdeményezésnek is, amelyet a városbaráti kör évekkel ezelőtt elindított.
Amennyire természetes volt ez a névadás a városlakóknak, annyira megilletődötten vette tudomásul azt Fejes András.
– Ez olyan furcsa, hogy van a Hugai pavilon, van a Pampuk-sarok, van a zsidó templom, meg van a Fejes András sportcsarnok. Úgyhogy ez furcsa nekem – mondta.
A sportolói és emberi nagyságáról többszörösen tanúbizonyságot tevő Fejes András hozzászólásában saját sorsát és a többször újjászülető város sorsát állította párhuzamba. Mint elmondta, Gyöngyös iránti szerelme töretlen. Azért pedig külön hálás, hogy a város nem csak sportolóként tartja őt számon.
– Azért is örülök, hogy ez sport és rendezvénycsarnok, mert amit mondjuk utána csináltam, azt én személy szerint nagyobbra értékelem, mint a sporteredményeket. Bár az is annyiban nagyon nagy értékű, hogy én még akkor csináltam, amikor egy egész évet kellett gyűjtenem arra, hogy kijussak világbajnokságra – sorolta.
A névadó ünnepség is a mozgás és az emberi kitartás dicséretéről szólt. A Dreamteam Cheerleaders és a Fortuna TSE mellett a Gördülő Tánccsoport adott műsort a dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnokban.