Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Múzeumok őszi fesztiválja

Múzeumok őszi fesztiválja

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Múzeumok Õszi Fesztiválja programsorozathoz kapcsolódóan, „Kulturális tereink másként – Mesélő kövek, mesélő házak” címmel városi sétát rendeztek. A muzeológus és geológus által vezetett bejáráson, az érdeklődők megismerhették egy-egy ház, városrész építéstörténetét, illetve az építkezéshez használt egykori köveket.
Zsellér-közök, hosszú ház, Haller Kastély – többek között ezeket tekinthették meg a látogatók a „Mesélő kövek, mesélő házak” elnevezésű városi sétán, melyet idestova 3 éve rendeznek már meg a Mátra Múzeum jóvoltából.

– Most már egy évek óta ismétlődő programunk, van, amikor az időjárás miatt nem jött össze, de 2 évvel ezelőtt is egy jó kis sétát tettünk a Kossuth Lajos utcán, a fő térig. Ennek az a célja, hogy egy kicsit megismertesse az épületeket, az épületek történetét azokkal, akik velünk tartanak, illetve a kolléganőm, aki geológus, ő mesél közben arról, hogy miből is építkeztek itt az emberek, hogyan építkeztek – sorolta Báryné dr. Gál Edit muzeológus.

A múzeumtól, a Dózsa György úton keresztül, egészen a Petőfi Sándor útig sétáltak a résztvevők, akik többek között azt is megtudhatták, hogy az elmúlt évszázadok során a természetes kőzeteket más céllal használták fel az építkezések során, mint napjainkban.

– Míg napjainkban főleg díszítésre, illetve térburkolásra használják a természetes kőzeteket, addig az elmúlt évszázadokban ezeket építésre, falazásra, alapozásra is nagyon szívesen használták, részben azért, mert vannak nagyon erős teherbíró kőzettípusok – ismertette Fodor Rozália.

A Múzeumok őszi fesztiválja ezzel a programmal még nem ért véget, október végén ugyanis Pincétől a padlásig elnevezéssel, természettudományi napot tartanak majd.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mese - A bolond falu
09:12
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:18
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:13
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
18:18
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Dunakanyar es a Szentendrei-sziget titkai - dokumentumfilm
20:12
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság