Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Borbemutató

Borbemutató

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nyolc bormintát kóstolhattak a nagyrédei újbor bemutatón a meghívottak. Az eseményen az idei év sikereiről és a jövő évi tervekről is beszámoltak a borászat vezetői, valamint az idei termésről és a piaci kilátásokról is szó esett.

A helyi hagyományokból merítve, a nagyrédei Asszonykórus szüreti dalcsokrával kezdődött a borkóstoló. Advent és az újbor párhuzamáról beszélt az ügyvezető, mivel a születés és a várakozás mindkét esetben fontos.

Nehéz aszályos és csapadékhiányos éven vannak túl a termelők, ami a borkészítés nehézségeit is előre vetítette, és egy nehéz szüreti időszak után jutottak idáig a borok- tette hozzá az ügyvezető. Az idei évre a szélsőségesség volt a jellemző, de mégis jobb az évjárat, mint az elmúlt évben- mondta Kállay Miklós a szakmában szaktekintélynek számító professzor.

A szakember véleménye szerint legalább 30 ezer hektár szőlőterület hiányzik hazánkban, ahhoz, hogy versenyképes legyen a konkurens nyugati szőlészetek- borászatok termésátlagaival. A pincékben még legalább 2,4 millió hl van ami az átmenő készletet jelenti, ezzel kiegyensúlyozott a borpiac- tette hozzá Kállay Miklós.

Az idei borok is frissek és a professzor véleménye szerint, az utóbbi 10 év legjobb évjáratát kóstolhatják a borok minőségét illetően.


Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Gyöngyös Ma - ismétlés
09:15
Reklám
09:18
Műsorajánló
09:20
Nézőtér – kulturális magazin - 1. rész
09:50
Reklám
09:53
Nézőtér – kulturális magazin - 2. rész
10:23
Reklám
10:26
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
11:30
Időjárás
11:32
Reklám
11:35
Képújság
17:55
Aktuális
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma
18:15
Reklám
18:18
Esti mese
18:28
Reklám
18:31
Sztárportré
18:54
Műsorajánló
18:55
Aktuális
18:58
Időjárás
19:00
Nápolyi - ismétlés
19:53
Reklám
19:56
Aktuális
19:59
Időjárás
20:01
Gyöngyös Ma - ismétlés
20:16
Vidróczki Néptáncegyüttes Gála
20:25
Aktuális
20:28
Időjárás
20:30
Reklám
20:33
Képújság