Az óvoda-iskola átmenetben, a leendő elsősök támogatásának érdekében különböző kézműves foglalkozásokat szerveztek a Felsővárosi Általános Iskolában az év folyamán. Ennek megfelelően ökonapra, ovi-foci programra és bábfesztiválra invitálták a gyerekeket. Az ünnepek közeledtével pedig adventi foglalkozással is várták az érdeklődő ovisokat és szüleiket.
„Megfelelő pedagógust kell választani a gyermek személyiségéhez, és nem az intézményt” – ezt vallja Horváth Zoltánné igazgató, aki azt mondja, ennek érdekében mindent meg is tesznek, így egész évben különböző foglalkozásokat kínálnak a nagycsoportos óvodások részére.
– Fontos, hogy a kisgyermekek egy olyan környezetbe jöjjenek be, amelyet már ismernek, és akkor örömmel, felszabadultan kezdik el a tanévet, ezért mi több foglalkozást tervezünk a tanév folyamán, hogy ezt segítsük. Túl vagyunk már egy ökonapon, ahol minden nagycsoportos óvodást – függetlenül attól, hogy minket választanak-e – meg szoktunk hívni, így már látnak egy iskolást, egy mozgalmas iskolai napot, jelenleg adventi foglalkozásokat tartunk – sorolta.
Az év utolsó programja az ünnepekre hangolódva egy kézműves foglalkozás volt, melyet 3 alsós tanító, Tóth Jánosné, Béresné Eperjesi Edit és Cinkóci Katalin tartott a kicsik és szüleik számára.
Karácsonyi énekekkel, mesével és bemutatkozással hangolódtak erre a napra is a legkisebbek. Panka már több alkalommal is ellátogatott az iskolába és nagyon élvezte a foglalkozásokat.
A program végén minden óvodás, szülők és pedagógusok segítségével egy-egy kiskarácsonyfát díszíthetett fel saját elképzelésének megfelelően.