Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az öröm lángja

Az öröm lángja

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Meggyújtották a harmadik, örömöt szimbolizáló gyertyát a város adventi koszorúján. Advent harmadik vasárnapján Fatalin Helga evangélikus lelkész fogalmazta meg ünnepi gondolatait, majd a Daniel Speer Brass zenekar lépett színpadra.

Advent harmadik vasárnapja kiemelkedik a többi közül. A harmadik, a többitől eltérő színű rózsaszín gyertya meggyújtása az adventi ünnep második felének kezdetét jelzi. Gyöngyös Fő terén ez alkalommal Fatalin Helga evangélikus lelkész mondta el ünnepi gondolatait, melyben az első adventi koszorú történetét mesélte el.

– Telt múlt az idő december 24-ig erre a fából készült kerékre felkerült a 24 szál gyertya és a fény betöltötte az egész aulát az árvaházban. Kifejezvén, hogy akinek az érkezésére vágyunk, így tudja bennünk is a reményt szétárasztani. Így készít elő bennünket is arra, hogy reménnyel telve tekintsünk egymás arcába – mondta.

A harmadik adventi gyertyát Fatalin Helga Hiesz György polgármesterrel közösen gyújtotta meg. Ez után a Daniel Speer Brass fúvós együttes lépett színpadra. A zenekar karácsonyi dalokkal hangolta az ünnepekre a közönséget.

December 20-án délután 5 órakor, advent utolsó vasárnapján Kenyeressy Károly református lelkész mond ünnepi beszédet és gyújtja meg a negyedik gyertyát a város adventi koszorújánál.


Tovább az archívumra