Első hanukáját ünnepelte az egy évvel ezelőtt újjá alakult gyöngyösi Status Quo Ante Zsidó hitközség. Az ünnepségen, melyre a kaszinó földszinti helyiségében kialakított új Start Art rendezvényteremben került sor, jeles személyiségek gyújtották meg a hanukiján, azaz a kilencágú gyertyatartón elhelyezett gyertyákat, s olyan kiváló zenészek működtek közre, mint Kathy Horváth Lajos hegedűművész és Klein Judit énekes.
Újjáalakult helyszínen ünnepelhetett az újjáalakult közösség. A Start Art rendezvényteremben több mint 100 meghívottat köszönthetett Weisz Péter hitközségi elnök, köztük Mikola István államtitkárt, Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét és Heiszler Andrást, a MAZSIHISZ elnökét.
– Azt kívánom mindannyiuknak, érezzék jól magukat és hassa át önöket az az isteni elkötelezettség, ami a hanuka fényéből árad. Azt mondja a talmud, hogy hanuka fénye az eljövendő messiást világítja be. Nem tudom mikor lesz, de ha körülnézek itt, akkor jó úton haladunk afelé – mondta Weisz Péter.
Heiszler András MAZSIHISZ elnök az ünnep történeti hátteréről beszélt. Arról, hogy 2200 évvel ezelőtt a Júdás Makkabeus vezette seregek győzelmet arattak a görög-szír seregek felett, és megtisztították a szentélyt, majd újból felavatták azt. És szólt a csodáról, amely szerint a szent menóra meggyújtásához szükséges egy napra elegendő kóser olaj 8 napig tartott ki. Az ünnep ily módon a szabadság, a fény és a csodák ünnepe.
– Ma Magyarországon van egy zsidó élet, és amit itt Gyöngyösön külön ki szeretnék emelni, és a csodák közé sorolom, hogy az az elszáradt növény, ami itt évtizedekig a volt zsidó közösségről szólt, az most, az a gyökér újra kihajtani látszik – fogalmazott.
Darvas István rabbi mint az ószövetségi József örököseihez szólt zsidókhoz és keresztényekhez egyaránt. József példája nyomán arra szólított fel, hogy tegyük fel a kérdés mindenkinek: mit segíthetünk? Ezután került sor a hanukijának nevezett kilencágú gyertyatartó gyertyáinak meggyújtására. Ez a jelen lévő legjelesebb vendégek feladata volt.
A hanukához hozzátartozik a gyerekek megajándékozása is. A hagyományok jegyében minden itt lévő gyermek meglepetésként egy trenderlinek nevezett pörgettyűt kapott. A felnőttek pedig két szép meglepetésműsort: Kathy Horváth Lajos hegedűn játszott, Klein Judit pedig vidám zsidó dalokat énekelt.