Továbbra is a szegénység, és az alacsony fizetések a legnagyobb gond Magyarországon az Mszp szerint. Orosz Bálint, a megyei Közgyűlés képviselője és Tóbiás József az Mszp elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a presztízsberuházások megszüntetése után maradna annyi pénze az államnak, hogy kifizessék visszamenőlegesen az elmaradásokat, és emeljenek a béreken.
Egy önkormányzati dolgozó átlagosan 77 ezer forintot keres, egy kórházi ápoló pedig 85 ezer forintot, ebből nem lehet eltartani egy családot- ezt mondta Orosz Bálint János a megyei Közgyűlés képviselője legutóbbi sajtótájékoztatóján, amelyen Tóbiás József, az MSZP elnöke is felszólalt. A politikusok szerint még mindig a fizetésemelés hiánya és a szegénység a legnagyobb probléma hazánkban.
– Azt követeljük, hogy lássa a kormány Magyarország gazdaságának versenyképességét, hogy növekedjen a gazdaságunk, ahhoz az emberekbe kell befektetni, az pedig fizetésemeléssel jár – mondta Tóbiás József.
A képviselők szerint azonban nem csak az egészségügyben és a közszférában vannak problémák, hanem a kistelepülések polgármestereit sem becsülik meg eléggé. A legutóbbi döntés értelmében a 2000 fő alatti települések első emberei 15%-os fizetésemelést kapnak, ha maguknak ki tudják azt gazdálkodni. Az Mszp szerint a központi költségvetésből kellene a fizetésemelést finanszírozni.
– Az Mszp javaslata, hogy a presztízsberuházásokkal álljon le a Fidesz, és az erre szánt összeget költsék bérfejlesztésre – fogalmazott Orosz Bálint János.
A párt szerint, ha itthon nem növekednek a bérek, továbbra is nagy gondot fog okozni a kivándorlás. A párt elnökével egyébként bárki találkozhatott itt Gyöngyösön, hiszen folytatódott az MSZP „A politikus is ember” elnevezésű programsorozata. Tóbiás József az érdeklődőknek elmondta, hogyan került közel a politikához, és mennyíre tudja összeegyeztetni a munkát a családi élettel.