Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Tilos megkötni a kutyát

Tilos megkötni a kutyát

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tilos a kutyákat tartósan láncon, vagy kennelbe zárva tartani 2016. január elsejétől az új állatvédelmi törvénymódosítás szerint. A törvény megsértése akár több 10 ezer forintos pénzbírságot is vonhat maga után.

Három csontsovány, láncon tartott kutyához hívták ki még tavaly novemberben az állatvédőket. Egy gyöngyösi férfi többször földhöz vágta kutyáját egy veszekedés miatt. Az 1998-ban életbe lépett állatvédelmi törvény ellenére is számos hasonló történetet lehetne gyűjteni az elmúlt egy évből éheztetett, bántalmazott, nem megfelelő körülmények között tartott kutyákról. A törvényt legutóbb 2016 január 1-jén módosították. Az idei évtől például tilos tartósan láncon tartani az ebeket, az ugyanis jelentős hatást gyakorol a lelki állapotukra.

– Szükségük van az egymással és az emberrel való kapcsolatra, az egymással való kommunikációra, hogyha ebben tartósan hiányt szenvednek, akkor hasonló tüneteket fognak produkálni, mint az ember amikor be van zárva, vagy amikor sokáig magányos. Erősödik a magányérzete, depressziós lesz, rossz szokásokat vesz fel, megpróbál természetesen megszökni – fogalmazott Csuka Judit terápiás kutyafelvezető, kiképző.

Az állatvédők napi szinten találkoznak rossz körülmények között tartott, bántalmazott kutyákkal, akik többnyire rehabilitálhatóak, de a lelki sérülések gyógyulásához idő kell.

– Azoknál a kutyáknál, akik nagyon hosszú ideig voltak láncon tartva, kikötve, vagy kennelbe zárva, és minimális kommunikációjuk lehetett az emberekkel, illetve fajtársakkal, náluk hosszabb idővel kell számolni, illetve maradhatnak vissza olyan rossz szokások,amikkel később is számolni kell – emlékeztetett a szakember.

Az előírás betartását a jegyző ellenőrizheti, a törvény megsértéséért pedig akár több 10 ezer forint pénzbírságot is kiszabhat. A szabályozások sokat fejlődtek az elmúlt közel 20 év alatt, azonban csak akkor érnek valamit, ha a leendő gazdik állatvásárlás előtt tájékozódnak az általuk választott házi kedvenc igényeiről és be is tartják azokat.


Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Gyöngyös Ma - ismétlés
09:15
Reklám
09:18
Műsorajánló
09:20
Nézőtér – kulturális magazin - 1. rész
09:50
Reklám
09:53
Nézőtér – kulturális magazin - 2. rész
10:23
Reklám
10:26
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
11:30
Időjárás
11:32
Reklám
11:35
Képújság
17:55
Aktuális
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma
18:15
Reklám
18:18
Esti mese
18:28
Reklám
18:31
Sztárportré
18:54
Műsorajánló
18:55
Aktuális
18:58
Időjárás
19:00
Nápolyi - ismétlés
19:53
Reklám
19:56
Aktuális
19:59
Időjárás
20:01
Gyöngyös Ma - ismétlés
20:16
Vidróczki Néptáncegyüttes Gála
20:25
Aktuális
20:28
Időjárás
20:30
Reklám
20:33
Képújság