Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lezárult a földárverés első fordulója

Lezárult a földárverés első fordulója

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A három hektár alatti területek jó része gazdára talált, az ettől nagyobb földeknek pedig több mint a fele került kalapács alá. Heves megyében is lezárult a földárverések első fordulója. Az állami kézben maradt területeket februárban újra meghirdetik, ekkor azonban már más földterületekre, többek között halastavakra is lehet majd licitálni.

Lezárult a földárverések első fordulója, amelyen a gazdák leginkább a kisebb és alacsonyabb árú három hektár alatti földekre licitáltak. Székely Zoltán az agrárgazdasági kamara heves megyei elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, ezeknek a területeknek jó része kalapács alá került, a nagyobb földekre viszont kevesebben licitáltak.

– Voltak olyan területek, ahol viszonylag nagy volt az igény, ez meg kell mondani a kisebb tételek voltak, tehát nem az 50-100 hektáros földek, hanem a kisebb területek és lehetőleg alacsonyabb árú, hiszen a gazdák azt sérelmezték és sokszor a távolmaradásukat azzal indokolták, hogy nagyon magas volt az induló licitár – mondta Székely Zoltán, a megyei agrárkamara elnöke.

Azokra a három hektár fölötti földekre, amelyek az első fordulóban nem találtak gazdára, februárban újra kiírják a licitet.

– A három hektár fölötti területeknél indul egy újabb kör. Ugye most 470 tétel lett meghirdetve, ennek durván 60-65 százaléka kelt el. A következő kör február közepén indul. Vannak olyan hírek, hogy akár az összes állami föld eladásra kerül. Meglátjuk, hogy az adminisztráció hogy fogja bírni. Gondolom ez fogja meghatározni, hogy minden föld kikerül-e licitre, vagy marad majd még most is tartalékban – fogalmazott.

Székely Zoltán hozzátette, nem biztos, hogy a földterületek, valóban a nyertes licitálóhoz kerülnek, ugyanis, ha valakinek elővásárlási joga van az adott területre és kifizeti a licit összegét, akkor hozzá kerül az adott földterület.


Tovább az archívumra