Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nem drágul az autópálya-használat

Nem drágul az autópálya-használat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nem drágul az autópálya használat az idén. Míg a 2015-ös év a változásokról szólt, bevezették a megyematricát, új díjköteles szakaszokat jelöltek ki, addig a 2016-os évben nem változnak az árak és nem kell jelentősebb változásokra számítani.

A változások éve volt a 2015-ös év azoknak az autósoknak, akik rendszeresen használják az autópályákat és a gyorsforgalmi úthálózatokat. Az új, díjköteles útszakaszok bevezetése mellett az egyik legnagyobb változás talán a kezdetben nagy port kavart megyematricák bevezetése volt.

– Nagyon közkedvelté váltak az autósok körében, a tapasztalatok, az értékesítési oldal legalább ezt mutatja. 2015-ben összesen közel 12 millió e-matricát értékesítettünk minden díjkategóriát beleértve, ebből 1,3 millió darab volt a megyematrica. Összesen a 2014-es évhez képest 900 ezer darab matricával értékesítettünk többet – mondta Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője.

A 2015-ös változások a mozgáskorlátozottakat és a nagycsaládosokat is érintették. Kedvezményre lettek jogosultak, aminek igénybevételét megkönnyítették a 2016-os évtől.

– Az idei évtől könnyebbség számukra, hogy a D2 kategóriába tartozó járművükre, amennyiben eleget tesznek az előzetes bejelentési kötelezettségüknek a kormányhivatalok felé, akkor már az e-matrica vásárlás során az olcsóbb D1 kategóriájú matricát válthatják meg – tette hozzá.

Az autópályát rendszeresen használóknak fontos észben tartaniuk a január 31-ei dátumot, ugyanis a 2015-ben megváltott éves matricák és megyematricák eddig érvényesek. Az új, 2016-os matricák a benzinkutakon, az interneten és mobilalkalmazás segítségével szerezhetőek be.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Márkus Liza - Most múlik pontosan
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 3. rész
18:14
Molnár Dániel - Az otthon ott van
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
19:03
Reklám
19:05
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság