Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Újra van fűtés az iskolában

Újra van fűtés az iskolában

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nem volt ma tanítás a Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában, ahol múlt hét pénteken délután kikapcsolták a gázt. Az intézményfenntartó KLIK szerint a szolgáltató nem értesítette őket a kikapcsolásról, a TIGÁZ és MET Magyarország viszont azt nyilatkozta, hogy ezt már tavaly decemberben megtették. Mivel az iskolával egy gázrendszerre van kötve a Polgármesteri Hivatal is, a mai napon ott sem tudtak érdemi munkát végezni. A Gyöngyösi Tankerület igazgatója szerint a fűtést ma visszakapcsolták, így holnap lesz tanítás az iskolában.

Nagy Károly, Gyöngyöstarján polgármestere is kabátban dolgozik, hiszen nem csak a helyi Általános Iskolában, hanem a Polgármesteri Hivatalban sincs fűtés múlt péntek óta. Itt ma csökkentett létszámban dolgoznak a munkatársak, hiszen egy gázrendszerre van kötve a hivatal az iskolával. Nagy Károly a gyöngyösi tankerület igazgatójával és a térség országgyűlési képviselőjével is egyeztetett, hogy mielőbb visszamehessenek a gyerekek az iskolába.

– Õ megígérte, hogy utánajár, amit meg is tett, visszahívott, hogy igen, intézkedett, és hétfőn be lesz fizetve az elmaradt számla, és vissza lesz kötve a gáz. Így megnyugodtam, és most várom a gázosoknak a megjelenését – mondta a polgármester.

A gázvezeték üzemeltetője, a TIGÁZ már tavaly decemberben értesítette a 150 fős oktatási intézményt, hogy tartozás miatt kikapcsolják a gázt.

A kikapcsolási értesítőt a TIGÁZ 2015. december 2-án a KLIK részére, a központba, a Nádor utcába megküldte – közölte Száraz Gábor, a szolgáltató szóvivője.

A MET Magyarország energiakereskedő Kft. is hasonlóan nyilatkozott. A KLIK azonban azt mondta: nem kaptak értesítést.

A Gyöngyöstarjáni Önkormányzat az érintett tanulók szüleinek felajánlotta, hogy a közintézményeik valamelyikében ügyeletet tartanak a tanítók, azonban senki nem jelezte, hogy szüksége lenne rá.

A Gyöngyösi Tankerület igazgatója azt mondta: a tartozást ma rendezték, a gázt visszakapcsolták, így holnap már lesz tanítás az iskolában. A hétfői napot február 20-án pótolják be az iskolások.


Tovább az archívumra