Kezdőlap » Hírek - Aktuális » B-faktor

B-faktor

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ötödik alkalommal rendezték meg a B-faktort a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola szervezésében, a Mátra Művelődési Központban. Idén is változatos műsorszámokkal készültek a fiatalok, ám a hagyományos mellett, új kategóriában is felléptek a tanulók.

Zene és humor – ezt a kettőt ötvözte Gyuri és Marcell az idei B-faktoron, és a siker nem maradt el, mindenki jót nevetett az előadásukon.

Az idei Bottyán-faktor már az ötödik, amelyet a diákok tanáraikkal együtt megrendeznek, és évről évre színvonalasabb produkciókat mutatnak be.

– Jubileum, mondhatjuk úgy és azt látjuk, hogy nagyon szép hagyománnyá fejlődött a kezdeti próbálkozások után, most már profibb előadásokat láthatunk. Most annak örülök ebben az évben, hogy nagyon-nagyon változatosak a produkciók, az ének, a zene, a tánc mellett, rappelnek, slammelnek a gyerekek, tehát bejöttek az újfajta, ifjúság körében népszerű műfajok is – mondta Dr. Ludányiné Prém Judit, szervező, az iskola tanára.

Bár műszaki szakközépiskoláról van szó, de a művészet emberformáló dolog, és önkifejezési lehetőséget ad – ezért is tartja fontosnak ezt a mára már hagyománnyá vált megmérettetést Ludányiné Prém Judit.

A szervezők a folytonosság biztosítása érdekében, szeretnének minél több fiatalt bevonni a tehetségkutatóba, a jövőben – hangsúlyozta Ludányiné Prém Judit.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pinocchio 1. rész
09:13
Vidróczki gála 2019 - Szűcsi Gömbőc - Magyarbődi táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:06
Reklám
10:09
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Azerbajdzsán
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pinocchio 2. rész
18:13
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Kalocsai mars és friss részlet
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:05
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
19:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság