A 24 órás gyermekorvosi ügyelet megszervezése érdekében aláírásgyűjtésbe kezdett múlt héten egy gyöngyösi két gyermekes anyuka. A petíciót azóta már több mint 1300-an aláírták. A hír eljutott Gyöngyös polgármesteréhez is, aki találkozott a kezdeményezés ötletgazdájával és azt ígérte, egyeztet a témában érintett szakemberekkel, hogy megoldást találjanak a helyzetre.
Hiesz György polgármesterrel egyeztet Bányai Amanda. A két gyermekes anyuka az állandó gyermekorvosi ügyelet megszervezéséért kezdett aláírásgyűjtésbe. A petíció híre, amit az elmúlt két hét alatt már több mint 1300-an aláírtak, eljutott Gyöngyös polgármesteréhez is, aki ma fogadta a kezdeményezés elindítóját, hogy előrelépés történhessen az ügyben.
– Konkrét megállapodás nem született, azt ígérte a polgármester úr, hogy megkeresi a kórházat, illetve az orvosokat és majd valahogy megpróbálják ezt kamatoztatni, ezt a felvetést – mondta az anyuka.
A polgármester azt mondja, sok hasznos, kisgyermekes szülőktől származó információ jutott el hozzá a mai egyeztetés során.
– Sok ilyen praktikus dolgot mondott, amit majd a szakemberekkel leülve biztos, hogy meg fogok említeni. Le kell majd ülni a kórházzal, a 24 órás felnőtt orvosi szolgálat vezetőjével, le kell ülni a védőnői szolgálattal, le kell ülni a gyermekorvosokkal, mert hiszen róluk van szó. Részben egészben milyen megoldást tudunk kínálni erre a helyzetre – közölte Hiesz György polgármester.
Az orvoshiány miatt azonban előreláthatólag nem lesz egyszerű megoldást találni.
– Nagyon sok környező település évek óta keresi az orvosát Markaz, Halmajugra, Pálosvörösmart, sorolhatom a településeket és nem kapnak háziorvost. Gyöngyöst is elérte, nem csak a szabolcsi, borsodi vagy a nógrádi falvakat, hanem Heves megyében is azt gondolom, hogy ezzel sajnos tartósan számolni kell – tette hozzá.
Az 1990-es évek végéig volt Gyöngyösön 24 órás gyermekorvosi szolgálat. A város vezetője bízik benne, hogy összefogással sikerül megoldást találni erre a több mint 15 évvel ezelőtt kialakult helyzetre.