„Kísértés” címmel tartott előadást Kárpáti Kázmér plébános a Kolping Család Egyesület által szervezett Húsvéti előkészületi lelki estek előadássorozat részeként. Ezúttal a sátán négy taktikájáról, a megtévesztésről, a megosztásról, az elterelésről illetve az elkedvetlenítésről halhattak a megjelentek. A plébános szerint fontos, hogy ezekről beszéljünk, hiszen könnyen megszokjuk a mindennapjainkat, vagy belefásulunk valamilyen gyakorlatba.
Két nagy veszélye van a keresztény embernek: ha egyáltalán nem beszél a sátánról, vagy, ha állandóan róla beszél – meg kell találni a köztes utat – vallja Kárpáti Kázmér, aki a Húsvéti időszakhoz kapcsolódóan a Sátán 4 taktikájáról tartott előadást a Kolping Házban.
– Egyrészt a megtévesztés, hogy olyan dolgokat ígér, ami nem a valóság. Például a reklámok tekintetében is, hogy ha megszerzed ezt az új mobiltelefont, vagy ezt az új ruhát, olyan boldog leszel, és akkor ott mosolyognak mindenkik. De igazából ez egy olyan csali, amire, ha ráharap az ember, utána mégiscsak egy nagy csalódottság érzés van – részletezte.
A másik taktika a megosztás, amely családon, baráti társaságon, vagy akár egy városon belül is előfordulhat. Az összetartozás erősítése lenne a legfontosabb – tette hozzá a plébános.
Az elterelés és az elkedvetlenítés szintén ebbe a csoportba tartozik, ezeket fel kell ismerni minél előbb, és tenni ellenük – egyebek mellett erre szolgált a plébános előadása is.
– Önmagában a megszokás nem rossz dolog, tehát hogy nem kezdünk el gondolkodni, hogy most hogy kezdjem el fékezni autót, megnyomjuk a fékpedált, tehát rutinszerűen. De mégis veszélyforrás is lehet, hogy csupán egyfajta gépezetként működjön az ember, és ne legyen benne ott az a lángoló szeretet, ami nélkül nem keresztény a keresztény – mondta.
A Húsvéti témakörhöz kapcsolódó előadássorozat folytatódik, következő alkalommal szintén Kázmér atya lesz a vendég, azt követően pedig Dombi Ferenc, recski plébános elmélkedését hallhatják a jelenlévők.