Évtizedek óta várnak a mátrafüredi Erdészeti Szakközépiskola kollégiumának nyílászáró cseréjére és tetőjavítására az intézmény diákjai. Az elmúlt évben egy pályázat segítségével megtörténhetett az iskola és a kollégiumi épület energetikai korszerűsítése. A 150 millió forintos beruházást ünnepélyes keretek között adták át.
Már nagyon sokszor tervezték az elmúlt évtizedekben a korszerűsítést – mondta az átadó ünnepségen Karnis Pálné. A megoldás a fenntartónak, a Földművelésügyi Minisztériumnak köszönhető, mivel megtalálták azt a pályázati forrást, ami közel 150 millió forintot biztosított az intézmények energetikai korszerűsítésére.
A beruházás során az Üdülősor utcai kollégium falai 18 cm vastag hőszigetelést kaptak, kicserélték a nyílászárókat, a tetőt újra fedték. Azóta megszűnt a beázás, a szobákban kisebb fűtési kapacitás mellett is kellemes a hőmérséklet, és az iskolában is valamennyi ablakot kicseréltek. A korszerűsítési munkák nem csak az itt tanuló diákok, hanem a mátrafüredi lakosok számára is fontos- mondta az ünnepségen Faragó Tamás, a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője, aki köszönetet mondott a felújításért.
Mátrafüred területén nincs közösségi tér a lakosoknak,ezt az iskolával való együttműködés során, így megkapjuk az iskolától – jegyezte meg.
A munkálatokkal egy több évtizedes probléma végére sikerült pontot tenni.
Az igazgató hozzá tette: tervezik a kollégium belső felújítását is, és az iskolaépület teljes energetikai korszerűsítését szeretnék a jövőben elvégezni.