„Ha nem működik az iskola, semmi sem működik az országban”- ezt mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Míg holnap egyes iskolákban két órás munkabeszüntetéssel, vagy kockás ing viselésével tiltakoznak, addig április 20-án már a szervezetek azt szeretnék, ha délben öt percre „megállna az élet”. A pedagógusok mellett a bölcsődei és szociális dolgozók is tiltakoznak aznap, továbbra is egyebek mellett béremelést követelve.
Gyöngyösön is van olyan iskola, amely már jelezte részvételi szándékát az április 20-ára hirdetett sztrájkra, de a végleges listát holnap veheti kézbe a Pedagógusok Szakszervezete- tudtuk meg Balogh Éva megyei elnöktől. A sztrájkbizottság képviselői tegnap tárgyaltak az oktatási államtitkársággal, több pontban sikerült is megállapodniuk, négy pontot kivéve, ezért ha továbbra sem kapnak béremelést a pedagógusok, megtartják az április 20-i sztrájkot, sőt több szervezet bevonásával délben öt percre megállhat az élet, vagyis – a pedagógusok felhívására- leállhat a tömegközlekedés, szünetelhet az ügyintézés a kormányhivatalokban, és nem szolgálnák ki az üzletekben a vásárlókat. A Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnöke elmondta: a szülőknek nem kell attól tartaniuk, hogy saját maguknak kell megoldani gyermekük felügyeletét a sztrájk napján.
– Minden oktatási intézmény biztosítja, hogy ez ne okozzon a szülőknek, gyerekeknek, hogy ha sztrájkra kerül a sor, a még elégséges szolgáltatást, azaz a gyerekek felügyeletét, étkeztetését biztosítják – mondta el Balogh Éva, a Pedagógusok Szakszervezete Heves Megyei Szervezete
elnöke.
Sikerült abban is megállapodniuk az oktatási államtitkársággal, hogy a KLIK több forrást biztosít a tankönyvek megvásárlására, és folyamatosan csökken az intézményfenntartó adóssága is. Ha azonban a kimaradt pontokban nem találnak közös megoldást, biztosan lesz sztrájk, amelyhez gyöngyösi intézmények is csatlakoznak.
– Van olyan iskola, akiktől már megkaptam a feladatot, hogy ők nem, és van olyan iskola, ahol már megkaptam, -például gyöngyösi iskolától is, hogy ők részt vesznek, és olyan 80 százalékos az arány – sorolta Balogh Éva.
Vagyis, a pedagógusok húsz százaléka a tiltakozás ellenére jelen lesz a tanórákon. A megállapodás szerint a tanárok aznap nem kapnak bért, így nem kell bepótolniuk az elmaradt órákat.