2017-től mentesülnek az adózók a személyi jövedelemadó bevallás elkészítése alól. A tervek szerint a jövő évtől ugyanis már NAV készíti el azt. Erről is beszélt Fórum című műsorunkban Lukács György, a NAV Heves Megyei Igazgatóságának vezetője. Emellett kitért az adóhatóság munkáját érintő változásokra és az ellenőrzésekre is.
A magyar gazdaság versenyképességének javítása az egyik legfontosabb kormányzati célkitűzés már évek óta. Ennek érdekében 2016 január elsejétől több, a NAV-ot érintő jelentős változás is életbe lépett. Például megváltozott a hivatal szerkezeti felépítése és stratégiai irányváltások is történtek. Az adóhatóság erősíteni szeretné szolgáltatói jellegét. Ennek érdekében csökken az ellenőrzési eljárások időtartama és egyszerűsödik az adóbevallás is.
– Vélhetően ez az utolsó év, hogy a személyi jövedelemadót ilyen formán kell az adózóinknak teljesíteni. Bízunk abban, hogy 2017 január 1-től teljes egészében fogjuk tudni mentesíteni az ügyfélkörünket a SZJA bevallás akár elektronikus, akár papír alapú benyújtásától – mondta.
Lukács György kitért arra is, hogyan teljesítenek az adóhatósági ellenőrzéseket segítő, 3 éve bevezetett online kasszák és a 2 éve bevezetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer.
– Pusztán ez a két intézmény, amit tetszett említeni, ennek az intézménynek a bevezetése maga is, anélkül, hogy ellenőrzéseket kapcsoltunk volna hozzá, már olyan prevenciós hatást ért el, az önkéntes jogkövetésben, amelyek az előző évi költségvetési bevételekben is elég markánsan megmutatkoztak – tette hozzá.
Az ellenőrzések ettől függetlenül megmaradnak, ám a NAV célul tűzte ki a jogkövető magatartást tanúsító adózók támogatását és tájékoztatását, az adókerülő magatartást azonban továbbra is szankcionálni fogják.