Folyamatos probléma az illegális hulladékok elszállíttatása Gyöngyösön, amire évente több millió forintot költenek a költségvetésből. A városban több helyen okoz gondot ezek felszámolása, leginkább a durandai városrészben a patakmedrében termelődik a szemét annak ellenére, hogy ezt a területet már kamerával is figyelik.
A mai ár – és belvíz védelmi bejáráson a szakemberek a Gyöngyös patak durandai részénél ismét az illegális szemét problémájával szembesültek. A körzet képviselőjeként Kévés Tamás elmondta, állandó problémája ez a városnak, ami a költségvetést is folyamatosan megterheli. Már most áprilisig, csaknem 2 millió forintot költöttek el erre, szinte a teljes évi keretet.
– Elmondhatom azt is, hogy sajnos már az illegális szemétlerakásra elkülönített összegünk erre az évre gyakorlatilag elfogyott, tehát mindenféleképp a testületnek ezen módosítania kell, hiszen látható, hogy április van és nézzük meg, hogy hogy néz ki megint a környék, hogy néz ki a patak. Én azt gondolom, hogy nem csak a körzet feladata, hanem a város feladata is, hogy ezt fölszámolja, mert ezt az egész várost érinti, mint ahogy ez a patak végig folyik a városon – sorolta.
Hulladék – kommandó felállítását szorgalmazná a képviselő, már csak azért is, mert ezt az áldatlan állapotot csak több, egymással szorosan együttműködő szervezettel lehetne megszüntetni.
– Nem az itt megtermelt szemetet dobják bele a patakba, hanem ezt teljesen rendszeres, hogy a városból felhordják a kuka ürítés napján a szemetet és utána, ami a fölösleges azt bedobják a patakba. Tehát ezt kellene felszámolni és ezt csak úgy, én azt gondolom ebbe, hogy mindenki bele áll akár rendőrségi szinten, akár városvezetési szinten, és mindenki akár járási hivatal. Egy ilyen szemétkommandót tudnék elképzelni, amelyik ezt meg fogja gátolni és büntetéssel és büntetéssel és büntetéssel mást nem tudok elképzelni – – fogalmazott Kévés Tamás.
Több zsák állattetemet és emberi ürüléket szedtek már össze a mederből, de folyamatos problémát okoznak a patkányok és az építési törmeléket is állandóan a patakba dobják. Legutóbb februárban takaríttatták ki a medret. Hiába a fix kamera, a szemetelőket nem tartja vissza. A képviselő a mobil kamerarendszer kiépítésében és a büntetés szigorításában látná a megoldást.