A közadat kikérési per után megkapta a „Területi együttműködés kialakítása a gyöngyös járásban” ÁROP pályázat elszámolási anyagát VAGY Egyesület, akik még februárban szerettek volna hozzájutni ehhez az anyaghoz, mert sokallták a pályázatra kiadott pénzt. A dokumentumok alapján az egyesület tagjai úgy vélik, a meghívásos közbeszerzésen érthetetlen a nyertes cég kiválasztása, és a város olyan pályázati programtervet készíttetett el a nyertes vállalkozással, amelynek nagy része- a VAGY szerint- nem a saját munkája.
Túl sok közpénz túl kevés munkáért egy pécsi cégnek – állítja a Változást Akarunk Gyöngyösön Egyesület, miután kézhez kapták azt az uniós pályázatról szóló pénzügyi elszámolást, amelyet még februárban kért ki az egyesület elnöke. Akkor, Nagy Róbert azt mondja: az önkormányzat nem tett eleget kérésének, ezért bírósághoz fordult. Bár a tárgyaláson nem jelentek meg, a dokumentumokat végül megkapták. A pénzügyi elszámolási anyagban azonban több megkérdőjelezhető információt találtak. Az első, hogy a meghívásos pályázat pécsi székhelyű nyertese egy tanulmányt készített, amelynek nagy része –az egyesület szerint- nem a saját munkája.
– Három másik községnek a tanulmányából is belevagdostak mondatokat ebbe, 250 oldalból összesen, körülbelül 20 oldal, amit a cég saját maga, saját erőből gyártott bele ebbe a tanulmányba, minden más csak össze van vagdosva, és táblázatokkal, adatokkal megtömködve. Ezért a város 900 000 Ft+ áfa összeget fizetett ki – sorolta Nagy Róbert, az egyesület elnöke.
A pályázatra elnyert összeg egyébként 21,5 millió forint volt, ebből a cég közel 14 millió forintot kapott a várostól. Az Egyesület szerint az is kérdéses, miért pont egy olyan pécsi cég nyerte a közbeszerzést, amelynek székhelye megegyezik, egy szintén meghívott cég székhelyével, sőt a Kft. borítékján található kézírás is ugyanaz.
– Pont ez az érdekes a dologba, hogy hogy jutott el a gyöngyös önkormányzat három céghez, Pécsen, Budapesten, tehát, hogy miért pont ezeket a cégeket hívta meg, tehát úgy gondolom, hogy ez igenis elgondolkoztató – jegyezte meg Lukács Zoltán egyesületi tag.
Az Egyesület elnöke elmondta, a pályázat zárásaként egy rendezvényt is tartott az önkormányzat, ezért azonban a pécsi cég számlázott le az önkormányzat felé közel másfél millió forintot.
A témával kapcsolatban kerestük a Gyöngyösi önkormányzatot is, akik közleményben reagáltak. Azt írják: Az esélyegyenlőségi program 100%-os finanszírozású, így az nem került pénzbe az önkormányzatnak. A Vagy egyesület által indított perben a költségeket végül a önkormányzatnak kellett megfizetnie. A közlemény szerint az Egyesület szándékosan félrevezeti a közvéleményt. Az önkormányzat örömmel veszi a jobbító szándékú észrevételeket, de a nemtelen támadásokat visszautasítja.