A
megyei közgyűlés Polgári Frakciója felhagyott a megyei kórházzal kapcsolatos
helyi népszavazás kezdeményezésével – tájékoztatta televíziónkat Tatár László
frakcióvezető. Az ok: jogilag az elsőfokú megyei bíróság korábbi, elutasító
ítélete jogerősnek minősül. A párt országos népszavazása érinti az egészségügy
kérdéseit is – emlékeztetett a politikus.
A Fővárosi Ítélőtábla végzését néhány napja kapta meg a
Heves Megyei Közgyűlés Polgári Frakciója. Eszerint a megyei bíróság korábbi,
elsőfokú elutasító ítélete a frakció által kezdeményezett helyi népszavazás
elutasításáról jogerős, tehát fellebbezésnek helye nincs.
Tatár László hozzátette: a Fidesz Magyar Polgári Szövetség
országos népszavazási kezdeményezése az egészségügy területén érinti mind a
kórházi napidíj, mind a vizitdíj kérdéskörét – a párt megyei frakciója pedig
nem kívánja megzavarni egy helyi népszavazási kezdeményezéssel az országos
népszavazást.
Mint ismeretes, a helyi népszavazásra bocsátandó kérdés a
következő lett volna: "Elutasítja-e
ön, hogy a Markhot Ferenc Megyei Kórház működtetése kikerüljön nem
önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság kezébe?" Az
aláírásgyűjtő ív mintapéldányát korábban a Heves Megyei Területi Választási
Iroda vezetője hitelesítette, ám a Heves Megyei Bíróság nem.
Faragó Zoltán