Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bővülő szolgáltatások

Bővülő szolgáltatások

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több új szolgáltatást vezet be Városgondozási Zrt. idén. Július elsejétől elérhető lesz az új temetkezési szolgáltatás, amelyhez kapcsolódóan a jövő évtől új irodát nyit a társaság a felsővárosi temetőben. A hónap közepétől pedig megnyílik a cég által üzemeltetett virágbolt is. Ezt Dorsánszki Zsolt, a Városgondozási Zrt. vezérigazgatója mondta el Fórum című műsorunkban.

Folyamatosan fejlődik a Városgondozási Zrt, amely több szolgáltatással bővíti tevékenységi körét – mondta Dorsánszki Zsolt, a cég vezérigazgatója. Július elsejétől elindul a temetkezési szolgáltatás, amelynek irodáját átmenetileg az Egri úton nyitják meg, de jövő évtől új helyszínen várják a szolgáltatás iránt érdeklődő ügyfeleket.

– Ideiglenesen itt az Egri úton fogjuk megnyitni, de ugyanolyan körülmények között, ugyanolyan kulturált körülmények között működik majd és a jövő évi fejlesztési tervünkbe építjük be, már elkezdtük kidolgozni és építjük majd be a felsővárosi temetőben az új épületet mindenféle szükséges eszközzel és bemutatóteremmel együtt – sorolta.

Dorsánszki Zsolt azt mondja, 10-15 százalékkal olcsóbban tudják majd kínálni a temetkezési szolgáltatásokat, július közepén pedig a cég megnyitja saját virágboltját is. A cégvezető szerint a Városgondozási Zrt. folyamatosan fejlődik, ezt nem csak az új szolgáltatások bevezetése jelzi, hanem az is, hogy a társaság üzletágaiban, így például a távhőszolgáltatásban rendszeresen fejlesztéseket hajtanak végre.

– Mindenképpen el kell mondani azt, hogy voltak kazánrekonstrukciók, tehát energiatakarékosság, energia hatékonyságot növelő beruházások. Voltak veszteségcsökkentő beruházások, távvezetékcserék. Folyamatos karbantartását végezzük és felújítását végezzük az egyes tömböknél lévő hőközpontoknak – részletezte.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a köztisztasági területen is fejlesztéseket hajtottak végre, a közelmúltban intézménytakarítással bővítették az üzletágat.


Tovább az archívumra