Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Támogatásokról döntöttek

Támogatásokról döntöttek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

1610 méter hosszú kerékpárút megépítésére pályáznak Jászárokszálláson- hangzott el a képviselő testület soros ülésén. A tanácskozáson a döntéshozók pályázatok benyújtásáról és támogatások oda ítéléséről is döntöttek.

A Széchenyi út bal oldalán 207 millió forintból építenének kerékpárutat Jászárokszálláson. A pályázatot már be is adták, és ebben az összegben szerepel a meglévő Kossuth úti kerékpárút felújítása is – mondta az ülésen a polgármester. Elhangzott: a polgárőrség fiatalítása jó ütemben halad, sok fiatal jelentkezett az önkéntesek sorába. Többek között szó volt arról is, hogy a Balesetmegelőzési Bizottság jelentése alapján Jászárokszállás több súlyos balesettel vezető helyen áll a baleseti statisztikában, ezért az ellenőrzéseket sűríteni fogják a jászsági településeken.

Az ülésen elhangzott az is: a vendéglátásban jellemző szakemberhiány veszélyeztetheti az iskolakonyha üzemeltetését is.

Az elvándorlások felgyorsulhatnak – tette hozzá a polgármester. Azt is megtárgyalták, hogy a Tavasz utca felújítására pályázatot nyújtanak be. Ha sikeresen pályáznak, az utca még az idén elkészülhet. Az ülésen több támogatásról is döntöttek, az OMSZ, a Szent Erzsébet Kórház mellett a Református Egyház, alapítványok és egyesületek is számíthatnak a testület segítségére.


Tovább az archívumra