Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Mountain bike verseny gyerekeknek

Mountain bike verseny gyerekeknek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyermek mountain bike versenyt rendeztek hétvégén Sástón a volt kőbánya területén. Az öt és tizenöt év közötti gyermekeknek változatosan kialakított pályán kellett teljesíteniük a több száz méter hosszú távot, ahol igazolt versenyzők és éppen csak kerékpározni tudó gyermekek is indulhattak.

Hat kategóriában rendezték meg Sástón a Mátra Maraton Gyermek mountain bike versenyt, ahol több száz sportoló ült a nyeregbe, hogy legyőzze magát, a terepet és persze a vetélytársakat is.

– Itt a legkisebb U5-ös kategória. Az az jelenti, hogy ezek a gyerekek még csak jövőre töltik az ötödik életévüket, innentől kezdve két évenkénti korosztályos bontásban indulnak el a gyerekek, fiúk lányok, általában vegyesen, de ha nagyon sokan vannak, akkor különszedjük őket – mondta Toldi Tamás, a verseny rendezője.

A versenypályát változatosan alakították ki a volt kőbányában, ahol a legkisebbeknek egy, a nagyobbaknak viszont már három kört kellett megtenniük. A jó teljesítményhez kellett a rutin, a technika és a megfelelő erőnlét is.

– Viszonylag jól rajtoltam, szerencsére jól be van állítva a kerékpárom, minden rendben ment. Vetélytársak nem igazán akadtak, mármint úgy értem, hogy kevesen voltak – így látta a versenyt az U15-ös korosztály győztese, Gönczi Gergely, aki azt is elmondta, hogy nem volt elég a technikai felkészültség, megfelelő erőnlét is kellett a jó teljesítményhez.

Egy jól elkapott rajttal komoly előnyt lehetett szerezni, így sikerült elsőként célba érnie Hargitai Bencének is a tizenhárom év alatti kategóriában.

A hat kategóriában végül tizennyolcan állhattak a dobogóra, de annak sem kellett elkeseredni, aki lassabbnak bizonyult, hiszen érmet minden versenyző átvehetett a nap végén.


Tovább az archívumra