Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Dinnye-hajrá

Dinnye-hajrá

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Vegyes eredményekkel zárul az idei dinnyeszezon. Az ígéretes kezdet után az időjárás és a piaci túlkínálat miatt végül kevesebb dinnyét tudtak eladni a termelők, és az árak is elmaradtak a tavalyi szinttől. A szakemberek szerint az eredményeken még szépíthet a követező néhány hét, a magyar dinnye ugyanis várhatóan szeptember közepéig lesz megtalálható a boltok kínálatában.

Görög és sárgadinnye egyaránt kapható még a Gyöngyösi piacon – cikkekre vágva vagy egészben, még mindig sokan vásárolnak belőle. Egy-két hetünk még van erre a szakemberek szerint, szeptember közepéig biztosan lesz magyar áru a piacon.

Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke azt mondja, a korábbi évekhez képest idén gyenge szezont zárt a dinnye.

– A 2010-től felemelkedő dinnyés éveknek a legrosszabb szezonja volt, ebbe piaci dolgok is belejátszottak, illetve az időjárás is belejátszott egy kicsit – magyarázta.

Ugyanakkor probléma volt az is, hogy összeérett a dinnye, és betegség is érte.

– A sok eső miatt egy betegség lépett fel, ami szintén rontotta a minőségét, a termés nagyságát, és mindezek az összetevők hozzájárultak ahhoz, hogy az eddig mindig sikeres és nyereséges dinnyeágazat, itt se mondom azt, hogy mindenkinek, de a felének úgymond negatív szaldója keletkezett – fűzte hozzá.

Pozitív azonban, hogy a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogramnak köszönhetően sikerült növelni a termőterületet, és a korábbi 4500 hektárhoz képest ma már több mint 5500 hektáron foglalkoznak dinnyetermesztéssel a gazdálkodók.


Tovább az archívumra