Múzeumi Álomgyár felnőtt szemmel. Ezzel a címmel hirdetett programot a Mátra Múzeum szombat estére. A múzeumok őszi fesztiválja keretében megrendezett eseményen a látogatók a máskor a nagyközönség elől elzárt gyűjteményekbe nyerhettek betekintést: szervezett csoportokban juthattak be a herbáriumba, a rovar-, az őslénytani és a gerinces zoológiai gyűjteménybe. Egy előadásból pedig azt is megtudhatták, mi mindenre jók a természettudományi gyűjtemények.
Valóban halálgyűjtemény lenne egy természetrajzi gyűjtemény? Tette fel a szándékosan provokatív kérdést Babocsay Gergely muzeológus előadásának a kezdetén, majd lépésről lépésre megmutatta, mekkora haszna van az ilyen gyűjteményeknek. Tény, hogy hatalmas mennyiségű kipreparált állat található meg bennük. Ezek adják ugyanis azt a bázist, amire tudományos kutatásokat lehet építeni.
Sok esetben egy állat darabja is információkkal tud szolgálni a tudósoknak. Például a rovarok rajzásáról, mely alapján akár a klíma változásait is ki tudják mutatni. Kovács Tibor entomológus itt éppen a szitakötők imágójának szakszerű tartósítását mutatja. Az állatok gyűjtésének lényege, hogy egy-egy múzeumi példányhoz akár évtizedek múltán is visszanyúlhatnak, vizsgálatot végezhetnek rajta, akár DNS mintát is vehetnek belőle. A rendhagyó múzeumlátogatás a trófeákkal zsúfolt raktárakban folytatódott. Fodor Rozália az ásványok világába kalauzolta a látogatócsoportot, majd további meglepetéssel szolgált a lepréselt növények tára, azaz a herbárium. Az eseményt felnőtt programként hirdették meg, de Horváth Gáborék családi programot csináltak belőle.
A múzeumot kicsit másképpen bemutató program még sok-sok újdonságot tartogatott a látogatóknak. Ám ilyenfajta meglepetésekben csakis évente egy napon lehet részük. Így aki lemaradt, csak egy év múlva pótolhatja a nem mindennapi élményt.